Soha nem akartam egy bejegyzést sem úgy kezdeni, ja már milyen rég óta nem írtam...blbalbala. Természetesen oka van kussolásnak is, meg néha ideje is. Ezért inkább a közepébe csapnék. Itt voltak a Gerháték, még valahogy március közepén talán. Nem igazán jó a memóriám, de valahogy úgy. Itt voltak egy hétig, vicces volt. Meg kiderült milyen jó nekünk, hogy nem úgy lakunk mint pl. az a csaj akivel teknap ismerkedtem meg. Londoni magyarokon keresztül szervezte az életét, szállását. Bérel egy fél szobát 260 fontért!!!! Észak kelet london 4es zonában vagy még azon is túl. De a legdurvább, hogy a házban 10en laknak!! És persze egyből arra gondoltam, hogy szegény lány. Persze azért arra is, hogy egy ilyen ház bérlése azon a környéken, mondjuk 800 font, ha szobáztatsz 10 embert akkor az ugye 2600 font. De gondolom vannak annyira gecik hogy a nagyobb szobákat drágábban adják ki. Szóval búsás haszon van a szobáztatáson és azon, hogy minimális szolgáltatást nyújtasz arcpirítóan drágán, visszaélve azzal, hogy vannak honfitársaid akik rászorulnak. És persze Hálát is éreztem a mi kis gyönyörű ékszerdoboz házunk iránt, amit kevesen de nagy eggyetértésben lakunk. Ráadásul ócsón. Ja, a Gerháték, az megmaradt, hogy első este úgy berúgtunk, hogy képtelen voltam másnap bemenni dolgozni, bár hívtak. Szabadnapos voltam. Csak hirtelen kellett nekik az étterembe egy szakács és rám gondoltak. De sajnos a délután műszak kezdése előtt egy órával tértem magamhoz. Kb. úgy éreztem magam, mint akit egész éjjel vertek. Bár természetesen foggalmam sincs, hogy az milyen. Szarul voltam. Itthon maradtam.
A KingsPlace továbbra is nagyon jó, nagyon élvezem, a munkát is, a kollegákat is. Cliff és Lilly az ausztrál házaspár, iszonyatosan aranyosak, kedvesek. Nagyon nagyon sokat nevetünk viccelődünk bent. Ian is az, az executive. Mindenki nagyon kedves. A magyarok is. Felajánlották hivatalosan is az állást, úgy néz ki májustól véglegesítenek. Ami azt jelenti, hogy az a la carte-ban is dolgozhatok :) az meg már Olimpiás szintű fine dinning!
Közben ugye egy hirtelen ötlettől vezérelve hazaugrottam egy hétre. Ami fantasztikus volt. Nagyon nagyon jól éreztem magam. Mindenkinek nagyon Hálás vagyok a kedvességéért. Tényleg nagyon nagyon jó volt. Mindenki nagyon kedves és szeretett teljes volt. Nagyon nagy öröm. Borzasztó nagy Hálát érzek.
Aztán vasárnap visszajöttem, a gép késett 3 és fél órát, szóval a délutánból este lett. Zolika várt. Olyan édes hazajönni. Mindig hozok vásárfiát, Zolinak cigiket, újságokat, könyveket. Aztán másnap meló. Egy kimerítő 62 órás munkahét. Azóta pedig a jól megérdemelt nyaralásomat élvezem. És az áldott pihenést. Most volt húsvét aztán a királyi esküvő, és mind a kettő 4 napos ünnep, péntekkel hétfővel. Nagyjából fél gőzzel megy az ország, mert 6 napért cserébe elmehettél most két és fél hétre szabira. Én is ez tettem. Visszatérve az esküvőre, elárulok egy nagy titkot. A világ szolgasága ünnepli saját elnyomóikat. Az nagy összeesküvés elméletek szerint az angol uralkodóház irányítja az egész világot vagy legalábbis próbálja. A világ összes nyomoráért szenvedéséért azok tehetők felelősségre akiket most a nép az istenadta nép oly nagy örömmel és lelkesedéssel ünnepel, ahelyett hogy fellázadnának végre. Természetesen pedig az egész esküvő egy jól megkoreografált, szabadkőműves sátánista rituálé lesz. Ha sikerül, péntek reggel lehúzunk a tengerhez hálózsákkal csövezni 4 napra. Ha marad a 30 fokos jó idő.
Úgy, hogy mostanság nagyon nem dolgozom és nagyon Hálás vagyok érte. Jó idő van. Egész nap elvagyok a kutyával a kertben. Viszem a háztartást, tegnap mondtam is, hogy HTB-nek lenni nagyon jó, ha tudnék most elmennék szülni :) Tényleg kicseréltek. Boldog vagyok. Nagyszerű érzés, nyugodt és kiegyensúlyozott. Kipihent. Örülök, hogy a zajos, fehérre csempézett bunker konyhák után végre friss levegőn lehetek és élvezhetem azt, hogy milyen jó csak élni. Rájöttem, fölösleges munkával elbaszni mindent, ha dolgozom, minden bajom van. Ha szabad vagyok az csudajó.
Közben volt a 35. szülinapom is. Óhatatlanul is mérleget vontam. Tudom vannak akik azt gondolják, hogy elbasztam az életem, mert mindent feladtam, azért hogy itt legyek. Olyan nagyszerű, hogy én ezt másként látom. Nagyon örülök és nagyon Hálás vagyok azért hogy itt lehetek. Persze könnyű nekem patkóval a seggemen születtem, Isten is az én oldalamon áll, szóval így nem nehéz én azt tudom. De örüljünk a kis sikereknek is :)
Ja, volt buli is. Kemény volt. Sok volt mindenből. Elfogytak. És most hogy beköszöntött a jó idő, elkezdődött a BBQ szezon. Nagyon nagyon jó bográcsozást csináltunk vasárnap. Mindenkivel együtt 20 voltunk. Ebből értékelhető felnőtt szórakozó, mondjuk 15. Ebből cigány származású volt kb a fele. Nagyon nagyon jól szórakoztunk. A menu a szokásos volt, rák, steak, csípős csirkeszárnyak, és bogrács gulyás. Zolinak meg nekem 40 Guinness :) enni ugyanis nem sikerült persze...
Hát kb. Ennyi. Most lassan letusolok és megyek a Buddha Centerbe meditálni :) aztán bevásárolok főzök a fiúknak valamit. Csodás az életem. És minden nap új ajándékokkal halmoz el!